A KRISTÁLYOK REZGÉSEI
A kristályok jótékony hatásai már ősidők óta ismert, mint ahogy az is, hogy minden kő más és más hatással bír.
Mint minden fizikai test és tárgy – ahogy az emberek, úgy a kristályok is – különböző frekvenciájú rezgést bocsájtanak ki. A kristályok magas rezgései képesek hatni az emberi test rezgéseire és helyreállítani azt, így segítve és energetizálva minket fizikai és lelki szinten egyaránt.
Fontos itt megemlíteni, hogy minden betegség először az ember “energia testében” jelenik meg és csak ezután érzékeljük azt fizikai szinten. A kristályok nem fizikai szinten segítik a testet, hanem az energetikai rendszerünket harmonizálják, regenerálják és állítják helyre. Miután az energetikai szint helyreáll, ezt követően korrigálja a fizikai testet és támogatja az öngyógyító folyamatokat.
Az ásványok nemcsak az egészséges rezgésszinthez járulnak hozzá, de kiváló segédeszközként bizonyulnak a fizikai test problémáinak megelőzésére , ha még időben helyreállítjuk az energiaszint diszharmóniáját.
A VÍZ, MINT INFORMÁCIÓ HORDOZÓ
Dr. Masaru Emoto japán professzor számos kísérlete bizonyítja, hogy a víz nem csak kémiailag igazolható anyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat is amivel érintkezésbe kerül.
A víz képes mindenféle jellegű információt befogadni, meghatározott frekvenciamintán tárolni, és ezt más rendszerekre például az élő szervezetre átvinni, továbbadni
Az információ tárolás úgy megy végbe, hogy a különböző behatások, ( ami akár lehet a zene, szavak, gondolatok, érzelmek vagy éppen a kristályok magas rezgései ) amivel a víz kapcsolatba kerül megváltoztatják a víz molekuláris szerkezetét. Magas rezgések esetén a vízkristályok szabályos alakzatba rendeződnek, alacsony rezgéseknél viszont torz, töredezett formát vesznek fel
A kristályok és víz fúziójából születtek meg a kristálykulacsok
Mivel az emberi test javarészt, 70-80%-ban vízből áll, ezért fontos magas rezgésű információkkal feltölteni, ellátni magunkat a testi-lelki jólétünk érdekében. Erre tökéletes megoldást kínálnak a 100%-ban természetes kristályt tartalmazó kulacsaink, aminek a segítségével bármikor energetizáló elixírt készíthetsz.
Az elixír készítése során a víz a kristály magas rezgését memorizálja, azaz feltöltődik vele és az ital elfogyasztásával ezt az információt juttatjuk közvetlenül szervezetünkbe. A kristályvíz íze érezhetően lágyabb, zamatosabb és frissebb.
A homeopátiás orvosságokhoz és a Bach virágeszenciákhoz hasonlóan a kristályvizek is az információs, népi gyógymódok eszközei. Fontosnak tartjuk itt kiemelni, hogy a kristálykulacsaink használata nem helyettesítenek semmilyen orvosi kezelést vagy gyógymódot!
Így készítsd el saját elixíred!
Tegyél vizet a kulacsba
Szűrt csapvízzel vagy forrásvízzel a legjobb
Várj egy kis időt
Várd meg míg a kristály feltölti a rá töltött vizet
Kész az elixír!
Élvezd a magas rezgéseket és a lágy, finom víz ízét. Egészségedre!